FELVÉTELI ELJÁRÁS MENETE ÉS TUDNIVALÓI
A NEM általános iskolai (középiskola, főiskola) rendszerből érkezők a jelentkezési lap visszaküldésével 2013 március 6-ig adják le jelentkezési szándékukat iskolánk címére, vagy hozzák magukkal a 2013 március 6-ai motivációs napra!
Az általános iskolai rendszerből érkezőknek tudnivaló a felvételi eljárásról:
2013. 02. 15.
Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú
iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.
2013.03. 06. 9 óra
Szóbeli meghallgatás van, mely nem felvételi elbeszélgetés.
A szóbeli meghallgatás helye: Nádudvar, Ady tér 10.
A jelentkező tanuló hozza magával meglévő iskolai bizonyítványát, diák vagy személyi igazolványát.
Információk a szóbeli meghallgatásról: Fontosnak tartjuk, hogy megismerjük jelentkezőink kézügyességét, a kézműves munkához való hozzáállását
A felvételi eredmény megállapításának módja, a pontszámítás: Hozott osztályzatok (hetedik év végi, nyolcadik félévi eredmények) és a meghallgatás során tapasztalt motiváció eredménye alapján helyben kialakított pontozás szerint.
Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség, mely jelenti azt is, hogy bármely középfokú iskolából vagy iskola elvégzése után is jelentkezhetnek a tanulók.
A képzésre jelentkező tanulónak olyan – orvosok által meghatározott egészségügyi – feltételeknek kell megfelelniük, amelyek a képzésben való részvételt, valamint a szakképesítés megszerzését követően a folyamatos munkavégzést lehetővé teszik.
Erről szóló igazolást a felvételi eljárás lefolytatásához be kell nyújtani.
A Nemzeti Szakképzési Intézet iránymutatása szerint ezek a következők:
Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó
– átlagos testi fejlettség, fizikum
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– allergiamentesség
– ép érzékszervek
– esztétikus külső
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– negatív tüdőszűrő lelet
– negatív bőrgyógyászati lelet
Népi kézműves – faműves, fajáték-készítő
– átlagos testi fejlettség, fizikum
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– kézügyesség
– stabil kéztartás
Népi kézműves – fazekas
– átlagos testi fejlettség, fizikum
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– kézügyesség
– stabil kéztartás
Népi kézműves – népi bőrműves
– átlagos testi fejlettség, fizikum
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– kézügyesség
– stabil kéztartás
Népi kézműves – nemezkészítő
– átlagos testi fejlettség, fizikum
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– allergiamentesség
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– kézügyesség
– stabil kéztartás
– monotónia tűrés
Népi kézműves – gyapjúszövő, takács
– átlagos testi fejlettség, fizikum
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– allergiamentesség
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– kézügyesség
– stabil kéztartás
– monotónia tűrés
Számítógép-szerelő. -karbantartó
– végtagok épsége, normális funkcionálása
– ép mozgáskoordináció
– tünetmentes szervi működés
– fejlett beszéd- és kifejezőkészség
– ép idegrendszer
– kézügyesség
– stabil kéztartás
– színtévesztés kizáró ok
2012. 03. 13.
A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket.
2013. 03. 18–19.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.
2013. 04. 25.
A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.
2013. 05. 02–15.
Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel.
2013. 06. 01.
A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál.
2013. 06. 20.
Az általános iskola értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye, tartózkodási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal részére, ha a tanköteles tanulót nem vették fel középfokú iskolába, vagy ha a tanév során a tanköteles tanuló a tizenötödik életévét betölti, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezik, de legalább hat általános iskolai évfolyamot sikeresen elvégzett, és az általános iskola kezdeményezi a tanuló felvételét a Híd II.
programba. A kormányhivatal kijelöl legalább egy, a megye területén működő Híd-I. vagy Híd-II. programban részt vevõ köznevelési intézményt, amely a tanulót felveszi tankötelezettségének teljesítése érdekében.
2013. 06. 26–28. Beiratkozás a középfokú iskolákba az iskola igazgatója által meghatározott
időben.
Szakiskolánkban a beiratkozás ideje: 2013. június 26. (szerda) 9-15 óra között.
Nádudvar, Ady tér 10.
Minden további kérdésben kérjük az érdeklődőket, hogy érdeklődjenek Benő-Nagy Réka vezető helyettestől, 06-20-5919462, vagy a szakiskola@adyamk.hu e-mail címen!
A “LETÖLTÉS”-re kattintva töltheti le a felvételi eljárás tudnivalóit
nyomtatható formában
LETÖLTÉS