Törökméz és Gránátalma

A nádudvari Tündük nyerte a Kárpát-medencei türkvetélkedőt

A Türk Tanács magyarországi Képviseleti Irodája kultúrtörténeti vetélkedőt szervezett magyarországi és külhoni középiskolás diákok számára „Törökméz és gránátalma – kalandozások a türk világ múltjában és jelenében” címmel. A vetélkedő még márciusban kezdődött, 36 csapat versengett az egész Kárpát-medence középiskoláiból. Az első három forduló után négy csapat jutott a döntőbe.

A Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumból két csapat indult, és a képen látható Tündük csapat végig vezetve jutott be a döntőbe, és nyerte meg a versenyt valamint kiérdemelte a legkreatívabb csapat különdíjat is.

Ezeken a honlapon követhetők a teljes verseny, a verseny állása és a fordulók is:

https://turkvetelkedo.hu/ és itt: https://www.facebook.com/turkvetelkedo

A Tündük csapat értékes díjakat kapott (gamer székek, tablet, könyvcsomagok), és részt vehetnek a Szigetváron megrendezett történelmi kalandtáborban júliusban, ősszel pedig a felvidéki Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Napokon.

A csapat tagjai: Sámuel Szilárd, Nagy Fanni, Gyöngy Hajnal és Andirkó Máté. Felkészítő tanár: Vetró Mihály.

Ezen a linken megnézhető a csapat 2. fordulós tevékenysége, amelyben Kazaksztánt mutatják be:
https://www.facebook.com/kazaksztanacsodakfoldje

Ezen a linken megnézhető a 3. fordulós vizsgafilmjük, melyben két magyar keletkutató útját követhetjük végig:

Andirkó Máté beszámolója:

A Törökméz és Gránátalma elnevezésű türk kultúrtörténeti vetélkedő egy, a Kárpát-medencében meghírdetett tanulmányi verseny volt, amin 36 csapat indult. A Türk Tanács (török és közép-ázsia országok együttese + Magyarország) magyarországi szervezete hirdette meg ezt a vetélkedőt, az eurázsiai türk kultúra és az azt kutató magyarok iránt érdeklődők számára. Előadások segítettek felkészülni a ránk váró fordulók feladataira, de a tanár úr lelkesedése is nagyban segítette szélesíteni látókörünket, és mélyíteni tudásunkat a türk népek világában. Legelőször is egy csapatnevet kellett választanunk, amit egy kreatív bemutatkozóval és egy csapatképpel együtt kellett a nevezéshez beküldenünk. Az első forduló, egy feleletválasztós kérdéssorból állt. A második forduló, az első fordulóban megismert országok egyikére épült, és egy általunk választottnak ismeretterjesztő facebook oldalt kellett szerkesszünk. A harmadik fordulóban Vámbéry Ármin és Almásy György turkológusok és híres keletkutatóink útvonalát kellett egy kreatív útinapló kereteiben ismertetnünk. A döntőben a budai Ybl-villában mértük össze tudásunkat, a rajtunk kívüli 3 döntőbe jutott csapattal. A feladat itt is egy feleletvalasztós kérdéssorból és a saját alkotásaink bemutatásából állt össze. A csapatunk véleményem szerint nagyon jól össze volt szervezve, és nagyon jól együtt is tudtunk működni a verseny során. Vetró Mihály felkészítő tanárunk, Sámuel Szilárd csapatkapitányunk, Gyöngy Hajnal, Nagy Fanni és jó magam Andirkó Máté alkottuk a Tündük csapatát. Számomra egy óriási élmény volt tanulmányi szempontból is és utazási szempontból is ez a vetélkedő. Tanulmanyilag azért, mert nagyon sok új ismerettel gazdagodtam, és mert az egész Kárpát-medence területéről mérhettük össze tudásunkat a többi csapattal. Hosszú utat jártunk be, amint igyekeztünk a versenyben résztvevő országokat és keletkutatóinkat megismerni, és területeiket, útjukat virtuálisan körüljárni.