Május

 

Mihály-napi vásár

Május második hétvégéjén rendezték meg Debrecenben a Mihály-napi vásárt, melyen idén is a megszokott módon vett résziskolánk. Két napon keresztül látogathatták az érdeklődők a nemezsátrunkat, és mesterség bemutatókat nézhettek meg.

 

Kép2

 

 

 Kitesszük a szűrét konferencia 

A Bihari Népművészeti Egyesület idén hatodik alkalommal rendezte meg a „Kitesszük a szűrét” elnevezésű országos pályázatát, melyen iskolánk is részt vett. Nemezkészítő szakos tanulóink közül egy végzett -, két jelenlegi diákunk pályázott. Valamennyien díjazásban részesültek. Ezúton is gratulálunk nekik.

A konferencia alkalmával, melyre 2015. május 22-én, pénteken került sor viselet bemutatót tartottunk. A nemez műhelyben készül ruházati darabok viselésének lehetőségeire igyekeztük felhívni a figyelmet. A színvonalas rendezvényen 20 percben „divatbemutatóztunk”, mely nagy sikert aratott.

A ruhákat bemutatták: Perecz Patrícia, Sajó Yvett, Türk Annamária

 

kitesszük a szűrét6

 

Színházi est a Szakiskolától

Iskolánk Szín-tér társulata 2015. május 29-én, pénteken helyet, és lehetőséget kapott az Ady Endre Művelődési központban, hogy egész éves munkájukat megkoronázva bemutassák népi komédiáikat. Az est folyamán három színdarabot tekinthetett meg a közönség. A népi humor, a kicsit pajzán jelenetek a közel 180 néző arcára mosolyt csaltak, és bízunk benne, hogy még a hétvégére is tudtak belőle tartalékolni.

Ezúton is köszönjük a támogatást, mellyel segítették a szakkör további munkáját.
Rendezők: Benő Tamás és Győri Balázs szakoktatók

Szereplők:
Fejes Fanni  12. osztály
Mikó Imre 12. osztály
Szilágyi Bálint 12. osztály
Antal Imola 12. osztály
Vancsa Boglárka 12. osztály
Kiss András 2/1. osztály
Nyerlucz József 9. osztály
Kolozsi Mariann 10. osztály
Sajó Yvett 10. osztály
Marossi Máté 10. osztály

_IGP9905

_IGP9897

_IGP9883

_IGP9850

_IGP9843