Január

 

Újévi Nőtalálkozó

Lengyelország (2015. 01. 23 – 01. 26.)
Nádudvar város Polgármestere, Beke Imre úr a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium kollektívája részére biztosította azt a lehetőséget, hogy testvérvárosunkban – Urzedówban, a Nőtanács által évente megrendezett Újévi Nőtalálkozón városunkat képviselje.
Meghívásukra négy napot tölthettünk a lengyel kisvárosban. Érkezésünkkor vacsorával fogadott minket Urzedów polgármestere Jan Wozniak, a Művelődési Ház igazgatónője Teresa Kazmierak és a Nőtanács elnöke Wieslawa Czapla. Szombaton egy sajátos lengyel hangulatú bálon vettünk részt, 350 nőtársunkkal együtt. Ekkor adtuk át vendéglátóinknak iskolánk ajándékait: egy nádudvari fekete kerámiát, valamint egy faragott hirdetőtáblát, hogy hirdesse a két város közös programjait, együttműködését, barátságát. A résztvevők összetételéből adódóan alkalmunk nyílt megismerni a lengyel nők összetartását, összetartozását, melybe a nagy közös táncok alkalmával minket is bevontak. Vasárnap a Nőegylet a nemrég átadott központjában látott minket vendégül, ahol hagyományos kézműves technikáikból ismerhettük meg és próbálhattunk ki néhányat. Hétfőn a reggeli órákban átadtuk vendéglátóinknak a város és a szakiskolánk ajándékait, mellyel megköszöntük a vendéglátást.
Ezúton tolmácsoljuk városunk lakóinak testvérvárosunk, Urzedów jókívánságait és baráti üdvözletét.
Köszönjük a lehetőséget: Forgó Sándorné, Molnár Erzsébet, Nagy-Varga Éva, Zombori Judit

 

lengyel

 

Nádudvar – Posta átadó ünnepség

Január 14-én került sor városunk új postaépületének átadására, ahol diákjaink népdalcsokorral léptek fel.

 

posta