Törökországban jártunk

logo2

Az Európai Bizottság Egész Életen át Tartó Tanulás programjának Comenius alprogramján iskolánk, a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola és Kollégium Megtartó hagyomány – Magyar és török hagyományos kézműves mesterségek átörökítése és továbbélése napjainkban címmel sikeresen pályázott.

 A program során a magyar és a török szakiskolában tanuló diákok megismerkednek egymás népi hagyományaival, a helyi tárgyi népművészet formavilágával, motívumkincsével és technikai megoldásaival. Ezt a tudást felhasználva alkotnak új, a 21. században élő fiatalok számára is jól használható tárgyakat. Mindkét intézmény diákjai ellátogatnak egymás műhelyeibe, ahol közösen dolgozzák fel a helyi hagyományokat, és közös műhelymunka során terveznek és alkotnak tárgyakat. A projekt egy-egy szakaszának befejezéseként bemutatót és kiállítást rendeznek az elkészült alkotásokból a helyi fiataloknak, érdeklődőknek. Közben megismerik, és az érdeklődőkkel megismertetik a sok évszázados tárgyak esetében a forma, a díszítmény és a funkció egységét. Helyben megtalálható természetes alapanyagokból dolgoznak, alkotnak egyedi használati tárgyakat, miközben fejlődik a kreativitásuk, felelős környezet- és természetszemlélet alakul ki bennük. Megismerik a partner nép kultúráját, a két nép életszemlélete közötti különbségeket vizsgálva és megvitatva fejlődik az elfogadó képességük, kialakul és erősödik a más kultúrákkal, vallásokkal szembeni toleranciájuk.

A nádudvari diákok és mestereik 2014. április 23. és május 8. között tanultak az isztambuli partneriskolában, míg a török diákok júniusban érkeznek Nádudvarra.

A jó hangulatú kirándulás fényképei megtekinthetőek itt!

A Török-Magyar kézműves program facebook oldalát elérheted innen.

török

 

 

Egy kis ízelítő:

img_3212_205905

img_3228_205926

img_3302_205924

img_3763_205925

img_3893_205947

img_3334_205951

img_4955_205925